Magyar Kultúra Ünnepe 2013


Ebben az évben is sokféle és színes program várja az érdeklődőket a MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPÉN Berettyóújfaluban és Nagyváradon is.


Főszervezők: Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), Berettyóújfalu város Önkormányzata, Megyei Népfőiskolai Egyesület, Debrecen

NAGYVÁRAD
Január 19. (szombat)
18.00 Filmvetítés: „Erdély nyugati ablakában” – Nagyváradról és Bihar megyéről szóló dokumentumfilm                                                                                                              
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem díszterme
Szervező: Varadinum Film Alapítvány

Január 21. (hétfő)
17.00 A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása. Fórum Vitaindítót tart: Dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész Résztvevők: Dr. Fleisz János egyetemi tanár, Mons. Fodor József vikárius, Dr. Szabadi István levéltár igazgató, Kolozsvári István néprajzos A beszélgetést vezeti: Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke
18.00   Kiáltás Istenhez. Meleg Vilmos színművész József Attila-estje
Helyszín: Ady Endre Líceum díszterme
Szervezők: Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), NCK

Január 23. (szerda)
 17.00 „Biharban alkotunk” – A Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállításának megnyitója Köszöntőt mond és a kiállítást megnyitja: Pálfi Anikó hivatalvezető, Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Berettyóújfalui Járási Hivatala
Közreműködik: Szederinda Énekegyüttes, Rákász Citerazenekar
Helyszín: Tibor Ernő Galéria

BERETTYÓÚJFALU
Január 18. (péntek)
15.00     A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása. Fórum Résztvevők: Angyal László a Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesületének elnöke, Dr. Fleisz János egyetemi tanár, Mons. Fodor József vikárius, Dr. Szabadi István levéltár igazgató, Kolozsvári István néprajzos A beszélgetést vezeti: Porkoláb Lajos, a megyei népfőiskolai egyesület elnöke Közreműködik: Nagyváradi klarinét-kvintett Helyszín: Bihari Múzeum előadóterme Szervező: Bihari Népfőiskola
17.00 A Marosvásárhelyi Fotóklub kiállításának megnyitója Megnyitja: Dr. Kiss Kálmán, egykori marosvásárhelyi polgár Helyszín: Bella Costa Étterem

Január 21. (hétfő)
14.00     Művelődni kicsit másképpen Előadók: Bazsó Diána, Jenei Józsefné, Lisztes Éva  
Helyszín: Sinka István Városi Könyvtár Szervező: Bihari Népfőiskola

Január 22. (kedd)
14.00     Az Aranytulipán. Benedek Elek meséje. Előadja: a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház társulata Helyszín: Nadányi Zoltán Művelődési Központ nagyterme
15.00     Ady, a korai Rilke és az „istenes vers” – Dr. Takács Miklós egyetemi adjunktus könyvbemutatóval egybekötött előadása Közreműködik: Aranyiné Csalánosi Csilla Helyszín: Sinka István Városi Könyvtár
17.30 Csató Töhötöm nagyváradi festőművész kiállításának megnyitója Köszöntőt mond: Kolozsvári István kulturális menedzser Megnyitja: Holló Barna grafikusművész Közreműködik: Trifán László zenész Helyszín: Nadányi Zoltán Művelődési Központ – Bihar Vármegye Képgaléria.
19.00     Ünnepi díszelőadás Köszöntőt mond: Muraközi István polgármester Mikszáth Kálmán különös házassága. Görgey Gábor színjátéka két részben. Az MM Pódium szervezésében előadják a Szigligeti Színház művészei Helyszín: Nadányi Zoltán Művelődési Központ nagyterme

Január 24. (csütörtök)
16.30     „Alkotni jó” – az Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárainak kiállításmegnyitója. Kiállító alkotók: L. Ritók Nóra grafikusművész, Török Zita fazekas, Rácz Erika ötvös, Pap Orsolya tanár, Kovács Lajos tanár, Gólyáné Vad Anikó tanár, Kiss Papp Csilla tanár, Nagy Magdolna népi szövő, Ujhelyi Sándor festőművész Köszöntőt mond és a kiállítást megnyitja: Muraközi István polgármester Közreműködnek: Lingvay Ajna, Balogh László, Kovács Lajos Helyszín: Bihari Múzeum időszaki kiállítóterme

Január 25. (péntek)
17.00     „Aranyjegy hangjegyekből” - a 45 éves Ifjúsági Fúvószenekar krónikájának bemutatója. Köszöntőt mond: Muraközi István polgármester A kötetet bemutatja: Gyuláné Kathi Ilona szerző és Harasztosi Csaba Közreműködnek: a városi zeneiskola tanárai Helyszín: a Járási Hivatal Fráter László-terme

Együttműködő partnerek: Ady Endre Elméleti Líceum, Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár, Bihari Népfőiskola, Bihari Népművészeti Egyesület, Biharország Civil Társulás, Bella Costa Étterem, Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK), Nova Villa 2010 Nonprofit Kft. - Nadányi Zoltán Művelődési Központ, Sapientia Varadiensis Alapítvány, Tibor Ernő Galéria, Varadinum Film Alapítvány

Médiapartnerek: Bihari Napló- Nagyvárad, Bihari Hírlap, Berettyó Televízió,  Berettyó Rádió, www.berettyohir.hu , www.berettyoujfalu.hu

Támogató: Bethlen Gábor Alap

Nincsenek megjegyzések: